A rózsa metszése
A rózsa egyik legfontosabb ápolási munkája a metszés.Ne féljünk a rózsákat erőteljesen megmetszeni, mert a növény annyira jól regenerálódik, hogy akár 2-3 centiméteres ép hajtásból is képes még abban az évben virágot hozni.
A metszést az évben lehetőleg több alkalommal végezzük el az évszaknak megfelelő módon.
Tavaszi metszés: márciusban, április elején érdemes a rózsákat bátran 2-3 rügyes hajtásokra visszavágni. Amint megindul a rügyek fejlődése rögtön kezdjük el a metszést, ne várjuk meg, míg a hajtások növekedni kezdenek. A rózsa sok hosszú hajtást fejleszt. Érdemes annyira visszametszeni, hogy a rügyek lehetőleg kifelé álljanak, és a hajtások ne keresztezzék egymást. Ilyenkor határozzuk meg, merre induljon meg a növény növekedése. A legfelső rügy fog a legintenzívebben hajtani.

Egy erősen visszavágott rózsa rengeteg virágot hoz a nyár folyamán
Nyári metszés: az elnyílott virágokat, a hajtásokat olyan mélyen kell visszavágni, ahol a legelső erős 5-ös osztatú levél megjelenik a virágszáron. Az elnyílott virágokat azért érdemes eltávolítani, mert a rózsa ilyenkor az energiáit a termés érlelésére fordítja, nem az új virágok fejlesztésére. Van már néhány olyan rózsafajta is, amelyik eldobja a terméseket, de a legtöbb rózsát metszeni kell.
Őszi metszés: elvégezhetjük tavasszal is, de ilyenkor esetleg érdemes az elhalt ágakat, levágjuk az elnyílt virágzatokat, ezzel készítve fel rózsáinkat a télre.
A törzses rózsákat szükséges minden évben erősen visszametszeni, hogy a korona ne nőjön túl nagyra, mert a túl nagy súly letörheti a törzsről a ráoltott csapokat.
Mivel kezdjük a metszést?
A rózsa metszését a befelé növő ágak és az egymáshoz dörzsölődő eltávolításával kezdjük. Ilyenkor a bokor már nagyon jól megritkul ahhoz, hogy átlátható legyen, melyik ágat szeretnénk megtartani, merre szeretnénk, hogy nőjenek a hajtások. A szükségtelen hajtásokat tőből vágjuk ki.
A rózsa ifjítása nem elhanyagolható feladat. Az öreg elfásodott hajtásokat fiatal, életerős hajtásokkal helyettesíthetjük, ha a régi hajtást tövig visszametsszük és egy fiatal erősebb hajtást hagyunk meg helyette alapnak. Ezt mindig tavasszal végezzük el.

Helyes metszéssel szép lugast is kialakíthatunk
A futórózsák metszése a többi rózsától eltérő. Abban különbözik csak, hogy a főhajtás mentén az oldalhajtásokat kell visszavágnunk, mindegyiket 3-5 rügy hosszúságúra. Itt is ügyeljünk arra, hogy az egymás melletti hajtások ne érjenek egymáshoz, ne akadályozzák egymás növekedését, ne dörzsölődjenek a szélben. A főhajtást is minden évben visszább metszhetjük, mert úgyis hosszú hajtást hoz nyár végére.
Mindezek után már csak a megfelelő tápanyag ellátásról kell gondoskodni, és rózsái egész nyáron virágozni fognak.
